Hatalmas volt reggel a káosz itt, de volt, aki tudta fokozni

Mint azt egy posztban kifejtettük a szokásosnál jóval nehezebben indult a hétfő reggel, legalábbis a délpestről bejutni próbáló közlekedők számára.

Nem elég ugyanis a Derkovits Gyula utcai felújítás, ma reggel ráadásként egyirányúsították a Ferihegyi repülőtérre vezető utat kifelé a Határ úttól a Kőbánya-kispesti felhajtóig az M3-as metró feletti híd felújítása miatt.
Óriási volt ezért reggel a torlódás a Ráday Gedeon utcán, a Gyömrői út irányába és az Üllői úton is, hiszen a felújítás ideje alatt ez a két alternatíva van.

Ezt tudva reggelente sokkal hosszabb menetidővel számoljatok hónapokig…
Nos, a felvételen látható kamionos nem mindennapi manőveréről több videót is kaptunk ma. Nem kicsit verte ki a biztosítékot az éppen akkor -fenti okokból - dugóban állok körében.

FRISSÍTÉS:
De miért és hogyan juthatott idáig a sofőr?
A kommenteket olvasva van magyarázat az esetre, a kérdés persze adja magát, hogy elfogadható-e egy ilyen magyarázat…

Egyik kommentelő ezt írta a poszt alá:

” Útfelbontás van a sárkány-piac előtt, (nincs előjelző tábla!) megszűnt a külső sáv, így nem tudott kikanyarodni a lehajtó előtti telephelyről.

Viszont kellett volna “jelzőőr- vagy járőr” biztosítás, egy ilyen nem mindennapi áthaladáshoz. (ezen a szakaszon, a látható lehajtón kívül, a túloldalon sincs szalagkorlát, BKK buszjáratok pl 200E felhajtósávja okán, így a kamionos átjutott a Gyömrői út bevezető szakaszára. “

További tartalmakért IRATKOZZ FEL CSATORNÁNKRA és kövesd weboldalunkat: bpiautosok.hu , valamint Facebook oldalunkat: bpiautosok.hu

Letöltés

Megtekintés
68,688

Megjegyzés

  • Mint azt egy posztban kifejtettük a szokásosnál jóval nehezebben indult a hétfő reggel, legalábbis a délpestről bejutni próbáló közlekedők számára. Nem elég ugyanis a Derkovits Gyula utcai felújítás, ma reggel ráadásként egyirányúsították a Ferihegyi repülőtérre vezető utat kifelé a Határ úttól a Kőbánya-kispesti felhajtóig az M3-as metró feletti híd felújítása miatt. Óriási volt ezért reggel a torlódás a Ráday Gedeon utcán, a Gyömrői út irányába és az Üllői úton is, hiszen a felújítás ideje alatt ez a két alternatíva van. Ezt tudva reggelente sokkal hosszabb menetidővel számoljatok hónapokig… Nos, a felvételen látható kamionos nem mindennapi manőveréről több videót is kaptunk ma. Nem kicsit verte ki a biztosítékot az éppen akkor -fenti okokból - dugóban állok körében. FRISSÍTÉS: De miért és hogyan juthatott idáig a sofőr? A kommenteket olvasva van magyarázat az esetre, a kérdés persze adja magát, hogy elfogadható-e egy ilyen magyarázat… Egyik kommentelő ezt írta a poszt alá: ” Útfelbontás van a sárkány-piac előtt, (nincs előjelző tábla!) megszűnt a külső sáv, így nem tudott kikanyarodni a lehajtó előtti telephelyről. Viszont kellett volna “jelzőőr- vagy járőr” biztosítás, egy ilyen nem mindennapi áthaladáshoz. (ezen a szakaszon, a látható lehajtón kívül, a túloldalon sincs szalagkorlát, BKK buszjáratok pl 200E felhajtósávja okán, így a kamionos átjutott a Gyömrői út bevezető szakaszára. “ További tartalmakért IRATKOZZ FEL CSATORNÁNKRA és kövesd weboldalunkat: bpiautosok.hu , valamint Facebook oldalunkat: fb.com/bpiautosok.hu

    Bp-i Autósok KözösségeBp-i Autósok KözösségeHónapja
  • 1 millás bünti és 2 év jogsibevonás, utána szigorított vizsgával... Az ügy megoldva.

    István KirályIstván Király19 napja
  • Ismèt egy csodálatos 3 màsodperces videó,amiből semmi nem derül ki. Se hogy miért van ott,hogy és miért került oda ne adj isten lehet hogy külföldi és nem ismeri a félig lezárt kitáblázatlan élhetetlen gyökér Csudapestet. Miért nem látni hasonlót pl Bécsben vagy Milanoban (pedig ott is vannak csodák)? Csak az anyázás. Hajrá Magyarország,hajrá magyarok!

    Viktor TóthViktor TóthHónapja
  • Előzékenység a KRESZ egyik legelső szabálya... nem tudom, hogy a kamion mit keresett ott. De! Elgondolkodtató, hogy nem engedték szabályosan (már régóta) besorolni, vagy beálltak a lámpás kereszteződésbe, a zöldjelzés ellenére? Ezek, sajnos egyre jellemzőbbek az ország egészében. Vagy a felhajtón történt valami és az akadályozta? 🤔 Kiragadottnak érzem így... Mi lehetett az oka? Tudja valaki?

    Péter KardosPéter KardosHónapja
  • Euro Truck Simulatorban ha elbaszom az utat én is visszamegyek így 🤣

    RockLackoRockLackoHónapja
  • Ezt a bunkót tíz életre eltiltanám még a játékdömper vezetésétől is.

    atyavilaagatyavilaagHónapja
  • Ez egy Hivatásos sofőr!!!!!! Felhígult szakma ez is !; oké Tudhatnám..

    Zoltan TothZoltan TothHónapja
  • Ez normális és mindennapos. ki lepődik meg ezen?

    YoutubeImiYoutubeImiHónapja
  • Ilyenkor az van, hogy NEM engedjük ki az elmebeteg gyilkosjeköltet, hanem tárcsázzuk a 107-et. Aztán magyarázza el nekik...

    Attila ZomboriAttila ZomboriHónapja
  • én biztos nem engedtem volna el megvártam volna mig ott megy ahol lehet ennyi erővbel én is mehetnék 1 irányu utakon be ha az lenne h jaj arra van az útvonal szabály neki is szabály

    mind megettemind megetteHónapja
  • Ez is tök hülye

    Zolee LittleZolee LittleHónapja
  • Jött-ment

    Alkot AlkotmanAlkot AlkotmanHónapja
  • Dávid és Góliát

    Alkot AlkotmanAlkot AlkotmanHónapja
  • Addig nem lesz változás, amíg csak nézzük, hogy mit művelnek az idióták.

    Sándor IgnáczSándor IgnáczHónapja
  • Ehhez a mutatványhoz hány jogsi kell? 6-7? És hány páv? 4-5? csak kérdezem mert én is ilyen menő és laza arc szeretnék egyszer lenni...

    László KaszásLászló KaszásHónapja
  • Tévedni emberi dolog.. Soha nem tudhatjuk melyikünkel lesz ugyanez.Tolerancia! 😉

    istvan cseriistvan cseriHónapja
    • Ne haragudj de ez akkora bullshit, meddig kellene tolerálni? Pár éve egy nő kijött elém a stop táblánál, jobbról jöttem, úgy hajtott ki elém hogy végig balra nézett, ő is ezzel a szöveggel jött, hogy hát tévedni emberi dolog. Nem! Amikor nem vagyunk képesek felmérni a forgalmi viszonyokat, amikor egyszerűen figyelmen kívül hagyunk szabályokat és veszélybe sodrunk másokat az nem egyszerű tévedés hanem közúti veszélyeztetés!

      Antoine LaFuenteAntoine LaFuenteHónapja
    • A magasság korlát kikerülése így, az nem szándékos???

      Zoltan TothZoltan TothHónapja
  • Mindenki láthatta a szituációt, emberek, gondolkozni kell és hagyni a másikat hogy megoldja a helyzetet a kamionos , nem csak észnélkül tülekedni meg anyázni hogy miért pont erre jön , azért mert erre jött és kész. Annyi agyatlan türelmetlen ember közlekedik abban a szaros káoszos városban hogy szörnyű. Én csak hálát adok az égnek hogy nem ott élek ..élhetetlen szar az egész régóta és az is marad. A közlekedési morál kataszrófális az emberek végett, ez van ahol sok bunkó egós ember van egy helyen, van kivétel de az elenyésző azt gondolom. Jellemző a rohanás ( de hová ? ) az egós közlekedés az egész városban , miért ? A balesetek is ezért vannak. Hol van a gondolodás a tolerancia a segitőkészség emberek ? ja, az nincs , látszik is sajnos . sajnálom ezt a negatív véleményt de ez az igazság .

    Zoltán SchafflerZoltán SchafflerHónapja
  • Benézte a sofőr és úgy döntött, végigmegy lassan, óvatosan, még ha teljesen szabálytalan volt is. A közlekedés többi résztvevője pedig segítette. Szerintem nincs ezzel akkora baj, bárki hibázhat. Remélem szerencsétlent nem fogjátok bevamzerkodni a rendőrségnél, ez nem egy őrült, közveszélyes manőver volt.

    MrFreeknight91MrFreeknight91Hónapja
    • @MrFreeknight91 na a te kommented kerestem, szerintem csak pont olyanok szolnak az ilyenekhez, akik életükben nem szállítottak semmit . a legnagyobb dolog, amit vezettek az pedig a bevásárlókocsi volt. Tökéletesen meg volt csinálva, hibázott. nem tudott vissza menni, többiek pedig engedték. ennyi

      MrVnorbeeMrVnorbee29 napja
    • Szerintem is benézte bár nem tudom.... Már áll a sor hogy beengedjék (a holttértől lehet hogy nem is látta) de még akkor is bizonytalan szóval szerintem tényleg nem így tervezte.....

      Mambika bootingMambika bootingHónapja
    • Remélem, te csak a GTA-ban vezetsz, közúton nem.

      atyavilaagatyavilaagHónapja
    • @Gróf Senkiházi 8 átlagost? Jól van. Tudod nem az a baj a hozzád hasonlókkal, hogy a youtube komment szekcióba írogatnak, hanem hogy utána beülnek a volán mellé abban a hamis tudatban, hogy amit itt a teherautó sofőrje csinált, az teljesen rendben van.

      Péter KovácsPéter KovácsHónapja
    • @Péter Kovács amúgy, ha nem tudsz olvasni akkor tőled is el kellene venni a bizonyítványodat a 8 átlagost is.

      Gróf SenkiháziGróf SenkiháziHónapja
  • Se dudálás, se káromkodás, se piros karika, se ismétlő lassítás. Meddig fogunk még lesüllyedni?

    gazdinfgazdinfHónapja
    • 😁👍

      Gróf SenkiháziGróf SenkiháziHónapja
  • derdák elszabadult

    Z KoviZ KoviHónapja
  • "A kamion a miénk és el akarunk menni vele"

    Adani12345Adani12345Hónapja
    • Mocsok és fertő... Ezek a kifejezések....

      Hun PolnerHun Polner23 napja
    • @Tom Szopori " Főnök,ki az a Corporation? ..Bunkó vagy, Bugsy!"

      Marci71flyMarci71flyHónapja
    • "...és a kamion új tulajdonosa a Nimfas Corporation" :)

      Tom SzoporiTom SzoporiHónapja
    • @Mambika booting azt kérdi hova

      Adani12345Adani12345Hónapja
    • Hova....? :)

      Mambika bootingMambika bootingHónapja
  • Ha te vagy a legnagyobb az úton mindent (is) megtehetsz.

    László ÖrdögLászló ÖrdögHónapja
  • A Derkovits utcáról pedig annyit, hogy legalább 20 éve épül és azóta van ott lámpás szakaszosan átengedés, most persze lezárással egybekötött. És ha a Lakatos utcából fordulnak oda-fele, nagyon aprócska felirat jelzi, hogy lezárva a Derkovits. Valamelyik héten be is mentem, fordulhattam is ki az Üllőire, de az se egyszerű, mert van ott egy vonatsín kevés átjáróval. Megvan ez itt áldva mindennel, ez a két kerület maga a téboly, vannak egyforma nevű utak a XVIII., XIX. kerületben, az igazi szivattyú annak aki nem ott lakik.

    ratkooporontyratkooporontyHónapja
  • A magyar utak nem ember-centrikusak. Úgyis mondható, hogy itt is a csók számít, nem a szakértelem. Én éppen tegnap hétfőn mentem a Határ út mellől a Pannónia utcából a Rákóczi híd felé és alig vannak táblák, hogy hogyan lehet arra felmenni. Legalább tízszer ennyi táblára lenne szükség!!!!!! És az aszfalton is írásnak kellene lenni a megfelelő sávokban, például az, hogy Rákóczi híd. .....Megjegyzem, Kádár alatt az Erzsébet hídon odaírták az aszfaltra, hogy BALATON. Ezt minden valamire való ország megteszi, ez nem kerül sokba!!!!! Máris feleződik a halottak száma és kevesebben mennek fel szembe a forgalommal eltévedésükkor. Nem Mónika Show kell, hanem szaktudás, sőt, ehhez még szaktudás se kell, de a nyálas csókostól legalább 8 általánost vagy legalább józan észt meg kellene követelni ha már utat épít!

    ratkooporontyratkooporontyHónapja
  • "Dániel Kovács Ez teljesen szándékos útvonal volt,mivel így ki tudta "kerűlni" a magasság korlátot..." Nemnagyon ismered a helyszínt úgylátom.

    JánosJánosHónapja
  • Mi lesz a következő bakker, autópályán tolató villamos?

    LordZozzyLordZozzyHónapja
    • @László Ördög új Tarantino film, Jumbo Elszabadul

      LordZozzyLordZozzyHónapja
    • Vagy ferihegyről egy Jumbo tolatva.

      László ÖrdögLászló ÖrdögHónapja
  • Erről egy vicc jut az eszembe: Mit adjunk a hasmenéses elefántnak? Utat.

    RazidarghRazidarghHónapja
  • Csak egy profi kamionos aki lejön a pályáról,és azt se tudja hol van

    Tamás GrüntnerTamás GrüntnerHónapja
  • Hát ez ilyen, ha valamit kamionnal benéz az ember, onnan gyakran már nincs szabályos megoldás. Hibázott, de szóljon már aki nem szokott. Aztán savazza a sofőrt a proli, aki az ezres Suzukijában is nyújtogatja a nyakát a Tesco - parkolóban.

    HakapesziMHakapesziMHónapja
    • @György János Egy fekete lyuk rengeteg energiát bocsát ki.

      HakapesziMHakapesziMHónapja
    • @HakapesziM Na csak kijön az a sofőr szint. Barátom hozzád képest a fekelyuk egy atom villanás!

      György JánosGyörgy JánosHónapja
    • @György János Csss! Kussolsz.

      HakapesziMHakapesziMHónapja
    • @HakapesziM Feküdj vissza a fülkédbe azt alud ki magad te professzor! Benézte nem? Képzeld ha a pilóta nézzi be azt az Üllői re száll le. Profeszor sofőr.

      György JánosGyörgy JánosHónapja
    • @György János Nem vagy egy okos ember, igaz?

      HakapesziMHakapesziMHónapja
  • Szêp munka!

    LászlóLászlóHónapja
  • Szerintem balfék...elkúrtam de már nem tolatok vissza mert nem tudok.(tolatni)

    PavelBryanPavelBryanHónapja
  • Ez most ment vagy jött?

    napeynapeyHónapja
    • Jött-ment 🛑😂🚩😎

      Laszlo PeresztegiLaszlo PeresztegiHónapja
  • Mindenki nyugodjon le a p....ba! Aki ideges lesz az ilyesmitől, annak javaslok egy délkelet ázsiai rehabilitációt, ott senki sem akad fent az ilyesmin. Ott a megoldásra törekszenek a forgalom szereplői, nem arra, hogy ki tudja jobban szidni a másik anyját... Van hova fejlődni itt a balkánon, bízom benne sikerül majd! Addig is peace&love

    Vitat HatatlanVitat HatatlanHónapja
    • Minden relatív, a szar is jobb a fosnál pl.

      László ÖrdögLászló ÖrdögHónapja
    • @Kiss Béla szerintem valamit félreértett...

      Vitat HatatlanVitat HatatlanHónapja
    • Talán járjon a kedves Úr többet Kőbányára...nem hiányzik majd délkelet ázsia.

      Kiss BélaKiss BélaHónapja
  • Ez biztos hogy szándékos, mert záróvonal van a jobb oldalról érkezőknek a kanyar után.

    MackóMackóHónapja
  • Egy kicsit kevesebb kitakarás nézhetőbbé tette volna.

    Ábel KincsesÁbel KincsesHónapja
  • Na azért ez mindent visz.

    Zoltán MikeczZoltán MikeczHónapja
    • A magasság-korlátot biztosan nem.

      GrafoGrafoHónapja
  • ÚRISTEN MEKKORA FENNAKADÁS :O

    Viktor V.Viktor V.Hónapja
  • Gandalf hol volt ekkor?!?!?!

    József Ádám BakiJózsef Ádám BakiHónapja
  • Szerintem ma minden hol . Vértesszöllősi autópálya felhajtónál 2 autó tolatott vissza én meg azt hittem, hogy káprázik a szemem mikor mentem fel . Kamionok álltak a külső sávba ,gondolom ez miatt tolattak vissza .2 hülye istenem.

    paraspiderparaspiderHónapja
  • Ha szándékos volt, akkor tényleg ritka undorító egy manőver, de ha tegyük fel tényleg tök ismeretlen a környéken és a lezárások nem voltak egyértelműek, mert valljuk be, ez azért itthon elég sokszor így van, akkor azért sajnálom. Bár, ha tényleg ez áll fenn, akkor még mindig inkább így, mint keresztben beszorulni valahova és leszopatni a fél várost. Igazából tényleg azt kéne megnézni, hogy a felbontásnál rendesen kivan-e táblázva minden vagy sem, mert egyébként átlagban a közútkezelő is mindent megtesz azért, hogy ilyen manővereket lássunk.

    Marinyák DávidMarinyák DávidHónapja
  • Én voltam a fehér furgonnal aki eléd besorolt...Az én kamerámon csak villanás látszik a kamionból...és a káromkodásom hallatszik!!!😁

    Goose ScreaminGoose ScreaminHónapja
    • @László Valóban nem a top kategória..de azért teszi a dolgát. Amikor vissza néztem a saját felvételemet ,nagyon kevés volt az értelmezhető része . A kamera szög és az áthaladás sebessége nem volt kedvező. A mögöttem jövő tökéletesen bemutatta a meglepő szituációt! 🙂

      Goose ScreaminGoose ScreaminHónapja
    • Ha ez így volt, el kell gondolkodni egy jobb minőségű kamera beszerzésén. A káromkodás, bár nem szép dolog, de telesen érthető és indokolt volt.

      LászlóLászlóHónapja
  • 0:17 amikor USA-át és Oroszországot lepipáljuk dash-cam ban

    Ádám MadarászÁdám MadarászHónapja
  • Ez teljesen szándékos útvonal volt,mivel így ki tudta "kerűlni" a magasság korlátot...

    Dániel KovácsDániel KovácsHónapja
    • Az a "jó" a dologban, hogy totál tiltott terület 3,5 tonna felett a Gyorsforgalmi, már önmagában az elképzelés, hogy felmegy rá bárhogy, az is szabálytalan kissé...

      György KelemenGyörgy KelemenHónapja
    • De akkor végig kellett volna jönnie a Gyömrőin is a forgalommal szemben. 1080-as felbontásban látszik, hogy a Gyömrőiről balra fordulva hajt fel a lejáróra.

      Gyuri DóraGyuri DóraHónapja
  • Azert ezf a sok fikazo hozzaszolot beultetnem egy nyergesbe, aztan gyerunk pestre lepakolni :) ott elvalna a szar a viztol.

    Nagy SandorNagy SandorHónapja
  • Ez biztos hogy Pongo- Pongo szigetrol jott es Anulu van a volannal

    Csaba DobosCsaba DobosHónapja
  • Ááá, itt estére már mindenki kamionos... Reggel még autós volt😃

    MartelloMartelloHónapja
  • Ez egy régi merci ilyennel általában 90%, hogy török ül. Isztambulba is elér a magyar rendőrség bírságja? Tessék mondani, ha igen, a fenyefető levélben 3 ezer forintjával hol ültetik le. Magyarba v tötökbe? Számtalan kérdés

    Faszomat a magyar EgészségügybeFaszomat a magyar EgészségügybeHónapja
  • Ha jól emlékszem, ezt kötelező haladási irány figyelmen kívül hagyásával lehet csak összehozni. Remélhetően megy az 50 rugós közig. bírság.. ez lenne az abszolút minimum... az, hogy a kamerázó autó mögött lendületből esetleg érkezők elvileg veszélybe kerülhetnek, az még jelentősen megemelheti a tétet.

    MrDzsaszperMrDzsaszperHónapja
  • Ját igen ! Elb@szta, de az vesse rá az első követ aki a közlekedése folyamán még nem hibázott! Egy ilyen negyven tonnás szerelvénnyel nem mindig lehet normálisan megoldani egy elb@szott forgalmi helyzetet! Természetesen a sofőr helytelenül oldotta meg ezt a szituációt, harminc rongy meg hat pont és mehet isten hírével ha a papírjai rendben vannak.!!

    Joc TomJoc TomHónapja
  • Ezek a balfa.. kamerás autósok. Én ráállok aztán szépen visszatolat, ha nem akkor rendőr ennyi. Mit képzelnek ezek magukról? Ha beengeded legközelebb is megcsinálja ugyanezt.

    Gábor PintérGábor PintérHónapja
    • Jó sokáig ott állnál, mert én vissza nem tolatnék. Van, hogy az ember inkább megvárja a rendőrt, és kifizeti a bírságot, mint szűk helyen tolatgatással lezúzza a pótkocsit, vagy a vontatót. Elismerem, hogy a kamionosok néha pofátlanok a forgalmi szituációkban, de ilyesmit csak akkor csinálnak, ha nem látnak más megoldást.

      Tamás NémethTamás NémethHónapja
  • És a kamionosok hülyézik az autósokat, pedig itt is az autósoknak köszönhetően tudott egyáltalán megmozdulni

    global ballglobal ballHónapja
    • @crohler nekem tökmindegy, tejérzékeny lettem pár éve 🤪

      GyoszorGyoszorHónapja
    • Ja, mintha puszta szívességből vinnék a tejet a tescoba... :D

      crohlercrohlerHónapja
    • Ugyan már! Hülyéz itt mindenki mindenkit a gyalogostól kezdve a vadászgép pilótáig. Mindenki került már olyan helyzetbe, hogy a többieknek jó okuk volt lehülyézni, ebben biztos vagyok. Ez a közlekedési szituáció elég hajmeresztőnek tűnik, de egy autópályán büntetőfékező elmebeteg még így is ezerszer veszélyesebb. Gyorsan lerendezték ezt. Mindenki megállt fél percre, besorolt a döggel, és az élet megy tovább. Kis izgalom a reggeli bejárós rutinba nem árt. Van mit mesélni a kávézás közben.

      Tamás NémethTamás NémethHónapja
    • @Viktor V. Én buszozok, köszi, megelégszem az alacsonypadlóval:)

      MGaborMGaborHónapja
    • Srácok, próbáljátok ki! Már a magasságtól befosnátok, ha beülnétek egy fülkébe ;-)

      Viktor V.Viktor V.Hónapja
  • Hihetetlen mennyiségű elmebeteg vezet nap mint nap.

    xsonzolosterxsonzolosterHónapja
  • "a következő lehetőségnél fordulj jobbra" - a profik kiaknáznak minden lehetőséget!

    Zsombor KalóZsombor KalóHónapja
    • Nem létező íveket használ.

      atyavilaagatyavilaagHónapja
  • 😂🤣😂🤣😂🤣😂🤓🤓🤓👻👻👻

    Viktor KunViktor KunHónapja
  • Hát ez? Hogy sikerült ez neki???

    Csaba Mihaldinecz.Csaba Mihaldinecz.Hónapja
  • 40 tonna rakománnyal nem olyan egyszerű manőverezni meg tolatgatni, megnéznék pár nagyokost hogyan boldogulna....

    Rivós BukkakeRivós BukkakeHónapja
    • Nem jövünk erre sem 4, sem 40 tonnával.

      Attila ZomboriAttila ZomboriHónapja
    • Ez üres, vagy könnyű rakománya van. A póton felemelve az első tengely. Bár tudjuk, hogy nem a súly, hanem a méret szab korlátokat a manőverezésnek.

      Tamás NémethTamás NémethHónapja
    • A fehér nyilacskát követheted, ha a pótkocsi nem fordul a szalagkorláttol 😂😂😂 nesze neked 8 álfalános!

      Faszomat a magyar EgészségügybeFaszomat a magyar EgészségügybeHónapja
    • As hagyján, de a kék háttéren fehér nyilacskát követni és a piros háttéren vízszintes fehér vonalat elkerülni se megy...

      Zsombor KalóZsombor KalóHónapja
    • @András Szabó Hajrá, drukkolunk hozzá!

      Viktor V.Viktor V.Hónapja
  • Nekem epilepsziás rohamom lett az ablaktörlőtől, úgyhogy majd írja le valaki mi volt :D

    Arnold LászlóArnold LászlóHónapja
  • Kamionnal nem könnyű... be nézed, aztán itt nincs tolatgatás forgolódás. Néha toleránsnak kell lenni és segíteni. Sok negatív kommentelőt megnéznék kamionozni :)

    PethreskuPethreskuHónapja
    • @Attila Győrfi igy van! Sokkal nagyobb pofa és egoizmus és ész. Általában 2 megvan de a harmadik eleg soknak hiányzik! Ebből adodik ez a helyzet is ami látható a videón!

      György JánosGyörgy JánosHónapja
    • Kamionozáshoz kicsit több kell, mint egy sima "B" kategóriás jogsi...

      Attila GyőrfiAttila GyőrfiHónapja
    • @SomiTomi Egyszerűbb. Neki. És a többinek az úton? És ha az a többi pont dettó kamion vagy emeletes busz, amivel nem egyszerű félreugrálni előle? Villámgyorsan tud ám egy-egy ilyen "deúgyegyszerűbb" manőver órákig tartó dugót okozni, ha csak egy picit nem jönnek össze a dolgok.

      Zoltán SzallerZoltán SzallerHónapja
    • @Zoltán Szaller Pont ez az, hogy személyautóval könnyebb megfordulni vagy visszatolatni, ha véletlenül behúzod magad valami csőbe. Jó navigációval nyilván elkerülhető az ilyesmi, de ha már egyszer elcseszted, akkor néha kisebb felfordulással jár szabálytalanul előre kimenni.

      SomiTomiSomiTomiHónapja
    • @Zoltán Szaller nyílván ha ez szándékos volt tőle akkor az elítélendő, sok kamionost sem kell félteni, akik ledúrnak az útrol.

      PethreskuPethreskuHónapja
  • Na... es akkor csodalkozna, ha jol elvennek a jogsijat. Tudom, o dolgozik, mindenki mas lezeng az utakon.

    S-Team SES-Team SEHónapja
  • Amikor már nem autóval, de kamionnal mennek a hülyék...

    PEPPArodyPEPPArodyHónapja
  • Sikerült az USA szintjét megütnünk vezetés kulturában, bravó . 1-2 év és Oroszországot is lepipáljuk.

    Arch MarshallArch MarshallHónapja
    • @Ádám Draskóczi Nem is. A tehent nem szabad elütni. :D (Nem baj ám, ha nem érted a humort. Attól még szeretünk. :) )

      Zoltán SzallerZoltán SzallerHónapja
    • @Zoltán Szaller A demokrácia nem azt jelenti, hogy mindenki azt csinál, amit akar.

      Ádám DraskócziÁdám DraskócziHónapja
    • @tonyrulez69 En tapasztaltam mindkettot, nem hallomasbol irok. Itthon nagy baj van en azt latom. Sok a barom, allando a gyorshajtas.

      totalkarbandtotalkarbandHónapja
    • @totalkarband Pedig akik vezetnek egyaránt USA-ban és EU-ban mind azt mondják hogy USA a legalja. Náluk nincs rendes oktatás, szüleid beülnek melléd aztán elmondják az alapokat, vagy még azt sem, aztán szinte ingyen megkapod a jogsidat. Emellett USA-ban nagyságrenddel többen telefonoznak (nem telefonálnak) vezetés közben. Ott létszükséglet vezetni, ezért boldog-boldogtalan ezt teszi. Megjegyzem államok java részében még műszaki ellenőrzés sincs, és közveszélyes autókkal is mehetnek...

      tonyrulez69tonyrulez69Hónapja
    • Parezer merfoldet levezettem USA-ban NY allamtol LA-ig. Jol vezetnek, ovatosan, elozekenyen, kiveve LA, ott dinamikusabban. Itthon borzalmas USA-hoz kepest.

      totalkarbandtotalkarbandHónapja